RÓLAM

Guan-Varga Enikő vagyok. Grafológusként, oktatóként és trénerként tevékenykedem. Munkám legnagyobb részét azonban gyerekek oktatásával töltöm. Nagyon hálás feladat ez, hiszen a jövő felnövekvő nemzedékét tanítom, nevelem. Öröm látnom azt, amikor egy kisdiák leküzdi nehézségeit, visszanyeri lelkesedését, önbizalmát, sikereket ér el.

Minden egyes dicséret, kedves szó, bíztatás, elismerő tekintet, megerősítő szó, vagy egy mosoly hozzájárul ahhoz, hogy egy gyerek egyre magabiztosabban fedezze fel a körülötte lévő világot. Ha ebben már csak egy kicsit is részem lehet, megérte a fáradozást.

A hozzám fordulókat abban segítem, amiben támogatásra van szükségük, legyen az egy téma, egy témakör vagy egy egész éves tananyag. Saját tapasztalataimból kiindulva tudom azt, hogy milyen ereje van a megerősítéseknek, illetve az egyszerű és hatékony magyarázatoknak.

Eddigi pályafutásom során sok tapasztalatot sikerült összegyűjtenem. Lehetőségem nyílt arra, hogy több korosztállyal is foglalkozzam. Tanítottam óvodásokat, alsósokat és felsősöket is, de bármilyen korosztállyal volt éppen dolgom, egy mindegyikükben közös volt: szeretnek új dolgokat tanulni, szeretnek mindent tudni, szinte minden érdekli őket. Fontos számomra, hogy én is ugyanezt erősítsem diákjaimban. A kíváncsiság, a tudásvágy és tudásszomj mintáját szeretném továbbadni nekik.

Hiszem azt, hogy önmagunkba, és a gyermekekbe vetett hit és munka, ami igazán számít!

A gyerekeké a jövő, s nekünk felnőtteknek biztosítanunk kell, hogy elégedett és boldog felnőttekké válhassanak!                                                   

„Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját, szép vigyázattal, csendben csiszoljam kristályba!”

Németh László

Guan-Varga Enikő

KAPCSOLAT

Bármilyen kérdés esetén keressen bizalommal!

Guan-Varga Enikő

Telefonszám

E-mail